Jelöltjeink:

4-es körzet, Komárom: Nagy György

5-ös körzet, Esztergom-Dorog: Hágelmayer Lőrincné

Kedves Olvasók!

Választás 2010 néven új menüpontot indítunk, ahol megtekinthetőek/letölthetőek a Zöld Baloldal országos és megyei szórólapjai.

 

Itt A Mi Időnk!

A Munkáspárt 2006 internetes újságjának első száma megjelent.

 

A Tartalomból:

-Köszöntő,

-Zöld Baloldal összefogás

-Kongresszusi program

-Tokodaltárói sikerünk

-Beléptünk az Európai Balpártba

-Történelem: November 4, Szuezi válság, Szabad Európa Rádió, Okóber 23

-DVD és CD ajánló

-Viccek

-Aktuális programok

 

AZ ÚJSÁG LETÖLTHETŐ A KÉPRE KATTINTVA.

 

Apró siker Tokodaltárón

 

Tokodaltárón a lakosok megakadályozták képviselőtestületük tervét,hogy a településen baloldali mártírokról elnevezett utcákat "átkereszteljék". Ezek a nevek:Asztalos Sándor, Mező Imre, Kun Béla, Sallai Imre, Kállai Éva, Rajk László, Landler Jenő, Váci Mihály. Még szeptemberben hoztak olyan határozatot (3 MIÉP-es képviselő is van) a testületben, hogy meg kell változtatni az utcaneveket. Egy MSZP-s képviselő volt, aki ezt nem szavazta meg, sőt az érintett utcákban aláírásgyűjtésbe kezdett,melynek eredményeként ezt a napirendi pontot ismét tárgyalni kellett.Októberben nyílt testületi ülés volt, ahol nagy létszámban jelentek meg a lakók. Órákig tartó vita folyt, melyben a MIÉP-es képviselők minősíthetetlen hangon beszéltek az életüket a hazáért áldozó hősökről, mely egyre nagyobb visszatetszést váltott ki a jelenlévőkből. A jegyző el akarta napolni a kérdést, mondván, hogy ehhez joga van a polgármesternek, de a hallgatóságban is ültek joghoz értő emberek és elhárították a jogi kibúvót kereső jegyző javaslatát. Ekkor ismét szavazásra tették fel a kérdést; megváltoztassák-e az utcák neveit vagy sem? A 11 képviselő + a polgármester az alábbiak szerint szavazott:

 

Ne változtassák meg  7 képviselő

 

Változtassák              3    "

 

Tartózkodott               2    "

 

A gyűlésen jelen volt a Munkáspárt 2006 tokodaltárói tagunk is, aki többször szólalt fel, legvégül megkérte a jelenlévő lakótársakat, hogy jól nézzék meg ezeket a képviselőket, mert jövőre rájuk nem szabad szavazni!

Horváth Mihály, megyei elnök

Tisztújítás Komárom-Esztergom megyében

 

A 24. pártkongresszust megelőző tisztújitások és küldöttek választása megtörtént a megyében.

A Komárom-Esztergom megyei vezetőség öt fős lesz a jövőben.
Elnök:Horváth Mihály
Elnökségi tagok:Hágelmayer Lőrincné   gazd.vez.
                        Gyenesné B.Mariann
                        Nagy György
                        Pálfi János
Az alapszervezetek vezetőinél nem történt változás
 
A 24-ik Kongresszus küldöttei Komárom-Esztergom megyéből
                        Dorog           Hágelmayer Lőrincné
                        Dunaalmás   Kolok Péterné
                        Esztergom   Horváth Mihály  megyei elnök
                                           Mankóné K.Piroska    KB tag
                                           Horváth Mihályné        PüB.tag
                                           Békefi Antal
                       Komárom 1   Kaufmann László
                       Komárom 2   Nagy György
                                           Simon Károly
A Kongresszus után felálló új Központi Bizottságba a 4-es választókerület dr Nagy Györgyöt,

                                                                           az 5-ös választókerület Mankóné K.Piroskát delegálja a tagság 

 

Hol a határ?

 

Vajon hol a pofátlanság határa? Ez a kérdés bennünk, a Munkáspárt 2006 tagjaiban felmerül, amikor a rádióban vagy a televízióban végighallgatunk, végignézünk egy híradót, és abban a magát félistennek minősítő polgármesterünk újabb hajmeresztő őrültségével szembesülhetünk.

 

Vajon Meggyes Tamás pártja, a Fidesz meddig tűri azt, hogy a polgármester most épp csónakázó tavat építtet közpénzen a háza elé? Vajon meddig tűri a kormányzásra készülő ellenzéki párt, hogy amíg Esztergom-búbánatvölgyben nincs csatornázás addig ő félistensége csónakázótavat építtet, nyílván csak véletlenül ott ahol a nem éppen ?szegényes? háza található?

 

Ha a Munkáspárt 2006 irányítaná a várost az ilyen, pazarló beruházásokra nem kerülhetne sor, így felhívjuk Esztergom lakosságát arra, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, és tiltakozzon a polgármester és tébolyult politikája ellen!

 

Munkáspárt 2006 Esztergom-kertvárosi szervezete

 

 

Szolidárisak vagyunk az elbocsátott esztergomi tanárokkal

 

A Magyarországi Munkáspárt 2006 Esztergom-kertvárosi szervezete megdöbbenéssel értesült arról a hírről, hogy a Szent István Gimnázium új igazgatója elüldözött 12 pedagógust.

 

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a demokratikusnak gúnyolt Magyarországon bárkit is elbocsátanak azért, mert más véleményt fogalmaz meg, mint egy város polgármestere. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Medggyes Tamás, fideszes polgármester a várost a saját hitbizományának tekinti, és mindenhová a saját embereit helyezi pozícióba. Felszólítjuk a város képviselőtestületét, hogy kezdeményezze a polgármester eltávolítását, mert mind szakmailag, mind emberileg alkalmatlan közfeladat ellátására, és helyezzék vissza állásukba az elüldözött tanárokat!.

 

Munkáspárt 2006 Esztergom-kertvárosi szervezete

weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 578
bezár
bezár
Hirdetés
Hirdetés